Én, a tréner

2021. július 06.

Teljesen másképp látom a világot, mióta elkezdtem kamionsofőröket tréningezni. Na persze nem a világnézetem változott, viszont már egy jó ideje akarva-akaratlanul figyelem a közlekedés résztvevőinek minden mozzanatát: figyeld, ez még át fog menni a piroson. Fogadjunk, hogy jobbról megelőzi, majd akkorát fog fékezni, hogy lefejeli a műszerfalat. És így is történik…nem kell hozzá üveggömb! Nincsenek csodák, nap mint nap szembesülök vele, hogy a többség csak nyomja neki mint süket a csengőt. Mindegy, hogy személyautó, furgon, teherautó, motor, robogó….

Ha megállok egy pillanatra és utat engedek a régi emlékfoszlányoknak, akkor azért dereng, hogy jómagam sem csináltam másképp, engem is könnyen magával ragadott a forgalom ritmusa, működött a csordaszellem… Annyiból szerencsésnek mondhatom magam, hogy 20 évesen már kisebb – nagyobb rendszerességgel vezettem kamiont a fuvarozással foglalkozó családi kisvállalkozásunkban és ennek köszönhetően viszonylag már korán megismerkedtem a „kamiontartás” költségeivel. Közben elrepült 15 év, aktívan dolgoztam a családi bizniszben és gyakran foglalkoztatott a kérdés, hogy miért van nagy eltérés a homogén flotta üzemeltetési költségében úgy, hogy fix fuvarokat kell teljesíteni.

Na de most ugorjunk vissza egy kicsit a tréneri pályafutásom kezdetéhez. Pár évvel ezelőtt egy véletlen során futottam össze a „Mesterrel”, akit már jócskán megelőzött a hírneve: egy alacsony, pipázó, egyébként rendkívül szimpatikus úriember, aki addigra már 40 éve sofőrök továbbképzésével foglalkozott. Pontosabban a kamionok gazdaságos vezetését oktatta.

Nemsokkal később lehetőséget kaptam, hogy belőlem is trénert faragjon, amire nem lehetett nemet mondani. A „Mester” mindig azt mondta: „ez a világ legjobb munkája” és mára már én is hasonlóan vélekedek erről.

A vesztesek magabiztosságával, ellenben mégis izgatottan vártam, hogy találkozzak vele, kíváncsi voltam. Korábban már részt vettem az egyik neves kamiongyártó cég tréningjén, ott is sokat tanultam az adott típus kezeléséről, de tudtam, hogy ez most más lesz. Nagyon érdekelt, hogy miben tud mást Ő, mint mások és hogy hol tud engem megfogni, mik a gyenge pontjaim. A vállalkozói énemet is megmozgatta: hirtelen azon kezdtem gondolkozni, hogy hogyan tudom átültetni az ellesett trükköket a saját vállalkozásunkba, hogy végre egységes legyen az üzemanyagfogyasztás és ne legyenek a sofőrök között literekben mérhető különbségek.

Megismerkedésünk után, ez volt az első kérdés, amit nekiszegeztem: volt már valaki, akinek sikerült jobb kört mennie? Ő csak mosolygott és szerényen így válaszolt: ezidáig nem, de szívesen találkoznék egy olyan emberrel, mert akkor tanulhatnék tőle. Így már teljesen biztos voltam benne, hogy semmi esélyem, de nem hagyott sok időt a gondolkodásra, pipájával megütögette a cipője talpát, hogy kiszórja belőle a hamut és már indultunk is.

A saját kamionunkkal mentünk, 24 tonna áruval a fedélzeten, ugyanazokon a körökön (dimbes – dombos utak, autópálya, rövid város, főútvonal – minden, ami előfordulhat a napi feladatok során). Én kezdtem. Aztán jött a „Mester” és kaptam 4 litert 100 km-en: ennyivel kevesebb gázolajjal ment végig ugyanazon a körön. Szégyen, nem szégyen, de mindenképp nagyon kínos volt számomra, hogy hazai terepen, a saját járgányommal kaptam Tőle 10%-ot. Aztán kiderült, hogy ez egy nagyon jó eredmény, mert 15% alá nem igazán szoktak menni az emberek, úgyhogy még meg is voltam dicsérve! Mondjuk ez engem a legkevésbé sem vígasztalt, így, hogy a saját bőrömön is megtapasztalhattam, hogy mennyivel jobban is lehet ezt csinálni.

Mindezek után, egy hét kőkemény gyakorlás várt rám, amely során átadta nekem a tudását. Hiába a 15-20 évnyi vezetés, ha az apró trükköket ezidáig senki nem mutatta meg nekem és ami még talán ennél is fontosabb, hogy ezidáig senki nem tudta számszerűsítve megjeleníteni, hogy mi miért történik.

Eddig nem említettem a tréningem legfontosabb elemét: a vezetéseim során egy laptopon futó szoftver gyűjtötte és elemezte a kamion „agyából kiáramló adatokat”. Ugyanis enélkül elég nehéz lett volna bárkinek is elhitetnie velem, hogy hova „tűnt el” az a 10 %, mivel érzékszervekkel vajmi kevés különbséget lehetett érezni a tréningkörök során. Amikor mégis úgy gondoltam, hogy érzek valami kézzelfoghatót, akkor persze átvertek az érzékszerveim, mert a számok teljesen mást mutattak. Márpedig a számok mutatnak meg mindent és ezzel tisztában van minden jóravaló fuvarozó is!

 

Jogosan érlelődik a kérdés: miben más az, amit a „Mestertől” tanultam? Máshogy gyorsítok, máshogy fékezek, a kanyarsebességen is változtattam, máshogy viszem fel a szerelvényt egy dombra, de ehhez sokat kellett gyakorolnom. Az egészben az volt a legszebb, hogy a „Mester” nem lőtte el rögtön az elején az összes puskaporát: ahogy fejlődött valamelyik készségem, ő rávilágított egy másik fejlesztendőre. Ez abban nyilvánult meg, hogy amikor javítottam egy köreredményemen, akkor Ő egy újabb, még jobb kört állított fel. És elárulom: nekem sem sikerült megvernem….

Amikor elbúcsúztunk az egy hetes tréningem végén, akkor annyit adott útravalónak, hogy folyamatosan gyakorolni kell a tanultakat. Mindannyian hibázunk, nincs, nem lehet 100%-ot teljesíteni, de mindig van hova fejlődni. Ha egyszer az életben összefutunk valakivel, aki képes legyőzni a trénerét, akkor gyorsan kössünk vele megállapodást és sose engedjük el a kezét!

Hát én így kezdtem tréneri pályafutásomat…Az első bevetésemen sejtelmem sem volt, hogy mire számítsak. Azóta sokféle emberrel találkoztam: fiatal, idős, ezer éve a szakmában, visszafogott, nagydumás, sietős, ráérős, higgadt és versenyző.
Egy dolog viszont mindig közös volt bennük: előttem nekik se mutatta meg senki, hogy hogyan lehet ezt másképp csinálni, hogy hogyan lehet literekben mérhető különbségeket elérni.

Korábban azon izgultam, hogy mi lesz, ha valakinek majd nem tudok újat mutatni, ma már viszont azért drukkolok, hogy a tréning végére elérje az én eredményemet. Ha elérte, akkor jól végeztem a munkámat, ha legyőzött, akkor az illető nem csak engem, hanem önmagát is legyőzte!